Újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Törökországot
A földrengés nem messze történt a múlt heti, pusztító erejű katasztrófa helyszínétől.
A földrengés nem messze történt a múlt heti, pusztító erejű katasztrófa helyszínétől.
Vannak csodák és most egy ilyen csodát élünk át a török mentőcsapat tagjaival közösen – írta a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.
A földrengés csak Törökországban 345 ezer lakást semmisített meg.
Egy család három tagját mentették ki a romok közül.
Elindult hétvégi podcastunk, az Elvitelre, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk – csak indítsa el a podcastot a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Az e heti menü: A földrengés utórengései és Hitler magyar szemmel.
Egy gyerek is volt köztük.
A ghánai játékost a múlt héten tévesen azonosították, akkor még azt jelentették, hogy élve szállították kórházba.
Az egyikük egy tinédzser, a másikuk egy harmincas éveiben járó férfi.
Murat Kerse török-magyar tolmács húsz óra utazással jutott el Isztambulból a földrengés által sújtott Antakyába a magyar mentőszervezethez, és egy hétig segítette a Hunor megfeszített munkáját.
A törökországi földrengés után megindult a felelősök keresése, ingatlanfejlesztőkön kattan a bilincs. De elemzők az építési előírások kijátszásán túl a katasztrófavédelem önkényes átalakítását, a központosítást és a korrupciót is hibáztatják.
Egy mikrohullámú radart, a FINDER-t küldte a török és szír földrengés helyszíneire a NASA, mely akár 9 méter vastagságú törmeléken keresztül is tudja érzékelni a szívverést.
Különböző felületeken és módszerekkel terjednek a csalások az interneten, melyek látszólag a rászorulóknak szeretnének segíteni, ám valójában a pénz nem jut el a segélyszervezetekig.
Kedden két tinédzser túlélő is megmenekült.
Ezt a minden eddiginél magasabb összeget török üzletemberek egy csoportja számolta ki, és a Bloomberg közölte New Yorkban.
Két, eddig zárva tartott átkelőt nyit meg Szíria, hogy a segélyszállítmányok eljuthassanak a földrengés sújtotta térségbe. Már 37 ezer felett jár a természeti katasztrófa áldozatainak száma.
A törökországi földrengés utáni helyzetben segédkező magyar állami mentőcsapat ötvenöt tagját szállító katonai gép hétfő hajnalban szállt le Budapesten. Február hetedike óta dolgoztak a katasztrófa helyszínén. 17 ember életét mentették meg, és 29 áldozat holttestét is kiemelték a romok alól - derül ki az RTL Híradójának riportjából.
Az 1999-es, izmiti tragédia után földrengésadót is bevezettek az országban, nagyfokú épületmegerősítési programba kezdtek, az új házaknak pedig szigorú biztonsági előírásoknak kellett megfelelniük – legalábbis papíron. Gyakorlatban az egészet kisiklatta a korrupció és a haverok zsebének megtömése. A katasztrófavédelem pedig már képtelen gyorsan reagálni, ha megtörtént a baj, miután Recep Tayyip Erdogan bekötötte a saját hivatala alá.
A négyfős különítmény a helyzetfelmérésre és a mentés utáni helyreállítás előkészítésére fog koncentrálni.
Csaknem négy napig várt a mentésre egy anya, de volt olyan időszak is, amikor azt gondolta, senki sem fog jönni értük. Csak a babája adott neki okot a reményre.
Közel egy héttel a földrengések után a mentőcsapatok még mindig találtak túlélőket.